A film felütése egy fiatal női fenék, majd elhangzik az első mondat, amiből megtudjuk, hogy a fenék tulajdonosa épp most vesztette el a szüzességét. Innentől kezdetét veszi egy utolsó képkockáig tartó szélsőséges és őszinte szexuális vallomás egy tizenöt éves lány narrációjában.
A The diary of a teenage girl nem jutott el a magyar mozikig. Talán, mert a forgalmazók nem tudták eldönteni, hogy ki is a film valódi célközönsége. A címe alapján gondolhatnánk, hogy tizenéves lányok, de számukra talán túl explicit és zavarba ejtően obszcén. Akkor bizonyára egy idősebb, érettebb generáció. Viszont az ő részükről nehéz lehet az azonosulás egy fiatal lány éretlen, szexuális felfedezőútjával. Erről lehet, hogy a rendezőnőt, Marielle Hellert kellene megkérdezni, akinek ez a polgárpukkasztó (Sundance és Berlinale nyertes) alkotás az első rendezése, és azonnal előkelő helyre röpítette őt a művészfilmes palettán.
A film Phoebe Gloeckner írónő azonos című képregényének adaptációja, de nem válik meg végérvényesen a rajzolt elemektől. Szinte minden jelenetben nyüzsögnek az animációk, amelyek a főszereplő (aki maga is képregény rajzoló szeretne lenni, de legalábbis "művész") gyermeki és szárnyaló fantáziájából csorognak elő és töltik be a rendelkezésükre álló teret. Ezek azóta nem voltak ennyire ikonikusak egy filmben, hogy Uma Thurman "kockafejet" rajzolt a Ponyvaregényben.
Valamikor a hetvenes évek végén Minnie úgy dönt, hogy eljött az ideje, hogy őt szeresse valaki, ezért elcsábítja édesanyja újdonsült barátját és titkos szexuális viszonyba kezdenek. A férfi számára ez csak izgalmas kaland, de egy tizenöt éves lány életében az első férfi ennél mindig több, így Minnie is rajongva lesz függője a férfinek és magának a Szexnek. Úgy dönt minden élményét és gondolatát diktafonra veszi és audionaplót kezd vezetni merészebbnél merészebb szexuális vágyairól és tapasztalatairól. Ha ezt a filmet nem kifinomult nőiességgel viszik végig, akkor egy öncélú, aberrált gyerekpornó lehetett volna belőle. De a rendezőnő vakmerően egyensúlyozott egy hajszálvékony kötélen és egyszer sem ingott meg.
A film tizenévesek számára marcangoló problémákat tár elénk kendőzetlen őszinteséggel és sokszor szinte kínosan hosszú és lassú beállításokkal arról, ahogy Minnie végtelen percekig áll meztelenül a tükör előtt azon tűnődve, hogy vajon kövér-e vagy csábító-e a melle legalább annyira, mint az anyjáé. Nem kevésbé kíméletlenül csapja arcon a nézőt az sem, ahogy az első szex utáni vérével rajzolgat ikszeket a férfire, mintegy megjelölve őt, vagy szexuális horizontja tágításának érdekében barátnőjével kézen fogva, orálisan elégít ki pénzért férfiakat egy klub mosdójában, miután eleget gyakoroltak az ágya fölött logó Iggy Pop poszteren.
Minnie keservesen tanulságos úton vág neki a felnőtté válásnak, ezalatt olyan tapasztalatokkal gazdagodva, amiket csak lassan megértve tud feldolgozni, valamint jövő-és én képébe egészségesen integrálni. Ehhez arra van szüksége, hogy fantáziáiból és elrugaszkodott saját világából óvatosan kimerészkedve megtalálja helyét az erkölcsi normák közé szorított való életben, amit felnőttkornak hívnak
A szereplők egytől egyig koherens, nélkülözhetetlen elemei a történetnek, akiket bravúros és egyben kellően visszafogott játékukkal elevenít meg többek között Kristen Wiigv vagy Alexander Skarsgård (a zseniális, korhű bajuszával). De a film elvitathatatlan lelke a főszereplő Bel Powley lebilincselő játéka, aki, a nézők megnyugtatására, szerencsére 23 éves és nem pedig 15.
