Charlie Kaufman Kickstarter-en finanszírozott projektje ugyan a magyar mozikba nem jutott el, de Oscar jelölésig azonban igen. A rendező vágya egy olyan stop-motion film készítése volt, ami szembemegy a hollywoodi trendekkel, és Tim Burton látványorgiáival ellentétben minimalista stílusban mesél el egy emberi történetet. Mindössze 3 évre volt szüksége, hogy napi 2 másodpercet leforgatva, létrehozza a filmtörténet egyik legabszurdabb és legőszintébb animációs filmjét. 
Michael konferenciára utazik Cincinattibe, ahol előadást készül tartani, és ez a hivatalos út lehetőség számára, hogy kiszakadjon rutinos élete monoton forgatagából. Késő este érkezik meg a Fregoli hotelbe, ahol van egy egész szabad éjszakája a másnapi kötelezettségek előtt.
A filmet elsőre nehéz és szokatlan nézni és érteni, ugyanis Michael (és a későbbi másik főhős Lisa) karakterét leszámítva, minden szereplőnek nemre és korra való tekintet nélkül ugyanaz az ember kölcsönözte a hangját, mely vontatott, egyhangú és egymástól (bizonyos értelemben önmagától) megkülönböztethetetlen. Erre a szokatlan, de szándékos alkotói megoldásra a hotel neve azonnali magyarázatot ad és új kontextusba helyezi az addig látottakat. A fregoli-szindrómás Michael egyazon embernek éli meg az őt körülvevő összes egyént, aki bizonyára váltogatja a személyiségeit, beleértve a feleségéét és a gyerekéét is.
Michael beletörődött, szinte beleunt a tudatba, hogy rajta kívül mindenki egy és ugyanaz, mígnem ezen a bizonyos éjszakán az életében egy "szabálytalanság" következik be: megismerkedik a bájos hangú Lisa-val. Ez az rendellenesség teljesen kizökkenti addigi életéből, és nem tud betelni újdonsült múzsája hangjával, ami bármilyen eposzi jelző nélkül, csupán csak "más". Michael beleszeret, függője lesz Lisa-nak, aki eltérő, aki egy anomália, helyesebben mondva AnomaLisa.
Az alkotás vakmerően kendőzetlen és őszinte, ami kismillió pironkodásra és feszélyezett nevetésre ad okot, legyen szó a tökéletes vízhőmérséklet megtalálásáról a zuhanyzóban, vagy szerencsétlenkedésről az ágyban az első aktus alatt. De a szellemes képsorok és párbeszédek mögött ott érezzük egy megkeseredett ember életfájdalmát is. Minden egyes tekintet, mozdulat és érzelem oly emberivé és valós-szerűvé válik ezeken az apró bábokon, amelyeket talán egyetlen hús-vér színész sem tudott volna ily őszintén megeleveníteni.
