Hetedik Művészet

Kacsaszezon (Temporada de patos, 2004)

Fekete-fehér ejtőzés a semmiben

2015. december 08. - kisjónás

A Kacsaszezon című filmet nagyjából 10 éve láttam először, még a gimiben. Nem sokra emlékeztem belőle, de annyi megmaradt, hogy imádtam. A napokban újranéztem, remélve, hogy az imádat megint eluralkodik rajtam. Sikerült.

c752c4b1-a866-4132-980f-21f86429eb3a_zpsaf0875ee.jpg

 

Fernando Eimbcke első nagyjátékfilmje már az első képsorokkal beszippant. A nyugodt, lakótelepi képek sűrű váltakozása megalapozza a hangulatot, és felvezeti, mire számíthatunk a következő másfél órában. A lakótelepi miliőbe szép lassan beleszivárgunk, egészen egy lakás belsejéig, és megismerkedünk a két kamasz fiúval, Mokoval és Falmával, akik éppen

Tovább

Delicatessen (Delicatessen, 1991)

Francia posztapokaliptikus horror vígjáték

   Mainstream filmes közegben számomra David Fincher az abszolút favorit és próbálok minden olyan filmet megnézni, amihez valamilyen úton-módon köze volt, vagy hatással volt munkásságára. Így bukkantam rá erre a francia mesterműre, melynek ugyanaz a zseni volt az operatőre, mint a Hetedik című Fincher klasszikusnak (és nem mellesleg a Pánikszobának is). De ha ez nem volna elegendő indok ahhoz, hogy ezt a filmet kötelező látni, akkor hadd említsem meg, hogy ez Jean-Pierre Jeunet első filmje (Elveszett gyerekek városa, Amelie csodálatos élete). 

delicatessen41.jpg

 

Tovább

Egyre távolabb (Away from Her, 2006)

Mit érnek az emlékek, ha már nincs aki emlékezzen rájuk?

    A napokban néztem meg Sarah Polley, színésznőből lett rendező (Volt egy tánc, Apáim története) első rendezését, és már a film felénél tudtam, hogy ez az alkotás bizony felkerül a listámra. Olyannyira mély benyomást tett rám, hogy úgy döntöttem az első posztomat ennek szentelem. Bár a történet két idősíkra való osztását indokolatlannak tartom és nem érzem, hogy a két sík egyensúlyban és egymásra tekintettel lenne, ettől függetlenül egy következetes, hitvallásához kezdetektől a végéig hű rendezést kapunk, ahol érezni, hogy a rendező, színészi múltjából kifolyólag, különös hangsúlyt fektetett a színészi játékra és a karakterépítésre.

away_from_her_06.jpg   

Tovább
süti beállítások módosítása