Nicolas Roeg (Ne nézz vissza!, Vándorrege) A Földre pottyant férifi c. alkotása nem azért fogja magát a szívünkbe lopni, mert életünk sci-fije; nem azért, mert az egyik leglátványosabb és legizgalmasabb film, amit valaha láttunk a műfajban;  hanem azért, mert a rendező David Bowie-t pottyantja le, közvetlenül elénk; úgy, ahogy van. Vörös kis hajával, okosan, fiatalon, néha pucéran, néha szerelmesen.

Thomas Jerome Newton (David Bowie) az ember külsejű, titokzatos idegen megérkezik a Földre, abban a reményben, hogy itt új életet kezdhet. Hihetetlen tudásával, pénzével, tehetségével bámulatba ejti a környezetében élőket és szép lassan az üzleti életben is nagy sikereket ér el. A földi élet azonban tele van meglepetésekkel és ezekkel Mr. Newton-nak szembesülnie és küzdenie kell.

A cselekmény tempója nem túl gyors, de attól nem kell tartani, hogy egy percig is unatkoznánk. A történet ugyanis szorosan fel van fűzve Tommy és Mary-Lou (Candy Clark) szerelmére, ami végig ott marad mindkettőjük szívében, akkor is, amikor már nem lehetnek együtt. Kapcsolatuk viszontagságai párhuzamosan alakulnak Tommy földi sikereivel és kudarcaival. A vágás és a hang bravúros kombinálása szintén érdeklődésünk fenntartásának szolgálatában állnak, már az első képkockától fogva.

Ami azonban még ezek fölé tornyosul, az nem más, mint Bowie játéka. Ahogy megjelenik az első jelenetben, azonnal kivívja az összes figyelmet és a film utolsó jelentéig nem engedi azt elkalandozni. Hihetetlenül könnyed és profi, folyton az az érzés kerülget, hogy még jobban meg szeretnénk ismerni mi is ezt a furcsa-különleges polihisztort, akin még az idő múlása sem tud kifogni -örökre fiatal marad.

Jó utat Mr. Newton, vigyázz magadra!