Sokan nem is tudják, hogy az Ötödik elemből vagy a Léon, a profiból ismert sejtelmes tekintetű Maїvenn nem csak színésznőként, de rendezőnőként is sorban pakolja le a csodásabbnál csodásabb filmeket.  2011-ben már a Polisse-szal is lenyűgözte a szakmát egészen Cannes-ig, így a legutóbbi filmjét, Az én szerelmemet várva várta a közönség - én is.

A film Tony (Emmanuelle Bercot , aki Cannes-ban el is nyerte a legjobb női alakításért járó díjat) visszaemlékezéseire fűződik fel, aki egy rehabilitációs kezelésen vesz részt.  Együtt utazunk vissza az időben Tony-val és szép lassan kezdjük őt megismerni, ahogy újra meg újra a múltba tekint. A személyiségét, a mindennapjait ugyanazok a dolgok építik és töltik ki, mint amik a mieinket is: munka, randizás, család, házasság, gyerek… Minden a jól meg is szokott rendben zajlik a jó öreg hétköznapokban, Tony megismerkedik a ”Casanova” Georgio-val (Vincent Cassel), akivel minden tökéletes, Tony úgy érzi, révbe ért. Szép lassan azért Georgio-t is jobban megismerjük és több mindent megtudunk róla Tony-val együtt, aki szívére hallgatván szemet huny Georgio múltja vagy a rossz tulajdonságai felett. Mi mást tenne? Hiszen Georgio az Ő szerelme, minden a legnagyobb rendben van. Jön a házasság és a gyerek, ahogy annak lennie kell.

Ez persze csak az a máz, amit Tonyék barátai kívülről látnak, amit (valljuk be) mi is alkalmazunk néha, amikor leplezni akarjuk a bajt. Mi is és Tonyék is tudják, hogy ez az egész egy belülről rothadó gyümölcs, nem segít ezen már sem a baba, sem egy kis kiruccanás vidékre. A lelki bántalmazást sajnos keményebb eszközökkel kell orvosolni.

Lépten-nyomon olyan szituációkat látunk a vásznon, amik akár velünk is megtörténhetnek bármikor, ugyan azok a párbeszédek zajlanak le a főszereplők között, amik a mi szánkat is el szokták hagyni. Folyamatosan azonosulunk a főszereplőkkel és együtt járjuk végig az élet és a rehabilitáció rögös útjait.