A Texas hercege az amerikai független film egy valódi gyöngyszeme, amit a Berlini Filmfesztiválon a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvével jutalmaztak. A díj jelentőségét tovább növeli, hogy a rendező, David Gordon Green (George Washington, Áramlat) titokban, producerek és stúdiók vigyázó szeme elől rejtve forgatta le low-budget filmjét a texasi erdők füstölgő maradványain. 

1988-ban hatalmas tűzvész sújtotta Texast, aminek következtében 43 000 hektárnyi terület és 16 000 lakóház pusztult el hamut, törmeléket és halotti csöndet hagyva maga után. Ezt a némaságot csak két munkás  egyhangú zaja töri meg, akik az erdőt átszelő út helyreállításán dolgoznak. A film e két férfi egymáshoz és a természethez való ellentétes viszonyát szemléli tisztes távolságból egy olyan road movie keretein belül, ahol a szürke, kopár táj mit sem változik, nincs úti cél, sem állomások, csak az Út, amire megadott távolságokként sárga csíkokat festenek.  

   A már és még halott természet újjáéledésén ugyanúgy buzgólkodik ez a két teljesen átlagos és hétköznapi ember, akár a méhek, a hangyák vagy bármi más az élet harmonikus, összefonódó körforgásában. Múltjuk, jelenük, motivációik és igényeik a szó leghétköznapibb érelmében emberiek. Az idősebb Alvin (Paul Rudd) a békét, a megnyugvást keresi a természet lágy ölén. Élvezi a csendet és szabadidejében horgászik, vagy szerelmes leveleket ír kedvesének, aki egyben munkatársa, Lance nővére. Lance (Emile Hirsch) fiatal, hormonoktól fűtött városi gyerek, akinek minden egyes, a civilizációtól távol töltött perc valódi szenvedés. Ki nem állhatja a csendet, a magányt és a monotonitást. 

   E két ennyire különböző személyiség egymásra van utalva az erdő szívében, és ahogy távolodnak a város zajától, úgy kerülnek egyre közelebb egymáshoz. Külső inger számukra csupán egy néha feltűnő teherautó sofőr és egy leégett háza romjai felett kesergő öreg hölgy (akibe a forgatás alatt botlottak és a rendező rávette, hogy beletehesse történetét a filmbe). 

   Tim Orr operatőr lassú, melankolikus képi világa remekül szemlélteti az újjáéledés hosszadalmas, ráérős folyamatát, és fullasztó kompozíciókkal fejezi ki, és állítja kontrasztba a szűk, intim sátor belső képeit a végtelen, távolságtartó erdő nagytotáljaival.

   Hogy a fent leírtak eredetinek és izgalmasnak hassanak, ahhoz a két színész lebilincselően őszinte és improvizatív játéka kellett. A mindössze 60 oldalas forgatókönyvet rögtönzött párbeszédekkel vagy épp lerészegedett énekléssel töltötték ki. Ezen túlmenően lehet a csíkok szabályos időközönkénti lefestésében és az ébredő természetet nyílegyenesen átszelő útban szimbólumokat és metaforákat keresgélni, de a film  nem ettől jó. Egyszerű és nagyszerű báját az adja, ahogy a három főhős; Alvin, Lance és a "Vadon" lassan megérti és elfogadja egymást.