Michel Gondry lassan 20 éves tüneménye eddig valahogy elkerülte a figyelmemet, pedig oda vagyok a munkáiért.  Gondry első, fekete-fehérre forgott párbeszédes megjelenése  már magában hordozza azokat a finom szürreális elemeket, amiket úgy imádunk az Egy makulátlan elme örök ragyogásában vagy az Álom tudományában is  – csak a The Letterben még annyira kis finomak és újszerűek, hogy a 13 perc leteltével szinte szomjazzuk a folytatást.

Gondry azért ezt a 13 percet így is csoda szépen kikerekíti. A kisfilm főhősének, Stéphane-nak  (Thomas Mouty) az érzelmi vívódását kísérhetjük végig. Eleinte egészen egyszerű a képlet, Stéphane-nak szerelmi bánata van, ami folyton őrli őt és minden gondolata csak ekörül forog, de ezt persze nem szívesen mutatja a külvilágnak. A végén már álmában is kísérti az ügy és jó kamaszhoz illően inkább nem lép semmit, inkább szégyenlősen kivárja, amíg a dolgok maguktól elrendeződnek majd valahogy. 

A The Letter egy nagyon kedves, és a szürreális elemek ellenére mégis reális szösszenet a szerelemről és a csalódásról. Mindemellett pedig egy igazi ínyencség fotográfiát / fotózást kedvelőknek is. A rövid kis remek szabadon fellelhető és megtekinthető teljes hosszában a világhálón.